2025-ben is a CSOK Plusz lesz a lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme.

Tartalomjegyzék

CSOK Plusz egy támogatott lakáshitel, melyet a gyermeket vállaló párok használhatnak ki. A legfeljebb 50 millió forint összegű hitelt használt lakás vásárlásra, újépítésű ingatlan vásárlására, építésre és bővítésre is fel lehet használni. Megfelelő továbbá a vásárlással egy időben megvalósuló bővítés is.

A CSOK+ megmarad 2025-ben is, érdemes tehát megnézni, hogy miért is lehet jó választást ezt a kölcsön igényelni. Illetve ki, milyen feltételek teljesülése esetén használhatja ki ezt az egyedülálló konstrukciót.

Mekkora összegű CSOK Pluszt kaphatnak az igénylők?

A támogatott kölcsön összege legfeljebb 50 millió forint lehet, a futamidő 10-25 év között alakulhat. A kölcsön kamata legfeljebb 3% lehet, a futamidő első évében csak kamatot kell fizetnie az adósnak, a normál, tőkét is tartalmazó részletet a második évtől kell megfizetni.

Az igényelhető összeg természetesen függ az adós jövedelmétől és az ingatan értékétől. (Ez minden jelzáloghitelről elmondható.)

Emellett ezen támogatott kölcsönnél a felvehető összeg függ a gyermekszámtól is:

  • Egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió forint igényelhető.
  • Két gyermek esetén legfeljebb 30 millió forint igényelhető.
  • Három, vagy több gyermek esetén legfeljebb 50 millió forint igényelhető.

Miért éri meg a CSOK Pluszt választani 2025-ben?

A kérdéses lakáscélú jelzáloghitelhez egy állami támogatott kölcsön. A kamat a futamidő alatt végig legfeljebb 3% lehet. De 2025. januárjában is akad olyan bank, amelynél a kamat 2,89%, vagyis a jogszabályi plafon alatt van. Csak összehasonlításképp jelenleg a piaci lakáshitelek kamata 6,5% körül mozog.

Egy 30 millió forint összegű 20 éves futamidejű piaci kamatozású jelzáloghitel törlesztőrészlete 223 672 forint körül mozog. Míg egy hasonló CSOK+ kölcsönre az első évben 75 000 forintot, a második évtől pedig 172 782 forintot kell fizetni. Vagyis a támogatott hitellel a kamatkedvezmény miatt már 13,3 millió forintot lehet spórolni összességében 30 millió forintos kölcsönösszeg esetében.

Törlesztés szüneteltetése és tartozáselengedés

Ráadásul a kamatkedvezmény más előnyökkel is párosul, mely a futamidő alatt született babák után jár:

  • Az első baba érkezésekor kérhető a törlesztési kötelezettség 1 éves szüneteltetése.
  • A második babától minden egyes gyermek születésekor elengednek a fennálló tartozásból 10-10 millió forintot.

 

Igen komoly kedvezményekre számíthat az a pár, amelyik három babát vállalt és meg is születnek a futamidő alatt a gyermekek. Ők ugyanis az egy éves moratórium mellett 10-10 millió forint tartozáselengedést is kaphatnak a második és harmadik baba születésekor.

Ha a fennálló tartozás kisebb a 10 millió forintnál, akkor legfeljebb a fennálló tartozást engedik el. (Speciális helyzet az, amikor az elengedés pillanatában nincs 10 millió forint fennálló tartozás, de még van a kölcsönből le nem hívott részlet is. Ebben a helyzetben aktuálisan elengedik a fennálló tartozást, a maradékot pedig a később folyósításból fogják elengedni.)

Természetesen a kedvező kondíciókat nem érheti el bárki, számos feltételt kell teljesítenie az érdeklődőknek. Vannak magukra az igénylőkre vonatkozó előírások, illetve az ingatlanra vonatkozó feltételek is.

Személyi feltételek

  • Kizárólag házaspárok igényelhetik a támogatott hitelt. (Vagyis egyedülállók, élettársi kapcsolatban lévők nem kaphatják meg a kölcsönt.)
  • Legalább egy gyermeket vállalnia kell a párnak. Hiába van egy házaspárnak már 3 gyermeke, ha nem vállalnak egy negyediket, akkor nem kaphatják meg a hitelt.
  • A házaspár hölgy tagja igényléskor nem lehet idősebb 40 évesnél. 2025. december végéig nem kell teljesíteni a feleségre vonatkozó életkori feltételt abban az esetben, ha a hölgy terhes és a magzat már betöltötte a terhesség 12. hetét. Örökbefogadás esetén is érvényesíthet az életkori könnyítés, ebben az esetben 2025. év végéig be kell nyújtani a Gyámhivatal felé a kérelmet.
  • A házaspár mindkét tagjának büntetlen előéletűnek kell lennie.
  • A házaspár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó adótartozása, köztartozása.
  • Legalább a házaspár egyik tagjának 2 éves folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie. Legfeljebb 30 napos megszakítás elfogadható még, vagyis ennyi idő telhet el egy munkaváltás esetén a két munkahely között.

A gyermekvállalás tehát egy kulcskérdés a kérdéses támogatás kapcsán. Legfeljebb 3 gyermek vállalható, a vállalt babák „teljesítésére” meghatározott ideje van a pároknak.

  • Egy vállalt gyermek esetén 4 éven belül kell megérkeznie a babának.
  • Két vállalt gyermek esetén 8 éven belül kell megérkeznie a babának.
  • Három vállalt gyermek esetén 10 éven belül kell megérkeznie a babának.

 

A legvégső határidő lényeges, például két gyermek vállalása esetén nem kell megszületnie 4 éven belül az első babának. Az is megfelelő, ha az első gyermek a 6. évben, a második baba pedig a 7. évben születik meg.

A gyermekvállalást örökbefogadással is teljesítheti a házaspár.

Ingatlanra vonatkozó feltételek

Kizárólag Magyarország területén fekvő közművesített ingatlan finanszírozható meg a támogatott kölcsönből.

Van előírás az ingatlan alapterületére vonatkozóan is:

Többlakásos lakóépületben fekvő lakás esetén

  • Egy gyermek esetén legalább 40 négyzetméter lehet az ingatlan.
  • Két gyermek esetén legalább 50 négyzetméter lehet az ingatlan.
  • Három vagy több gyermek esetén legalább 60 négyzetméter lehet az ingatlan.

 

Önálló lakóház esetén

  • Egy gyermek esetén legalább 70 négyzetméter lehet az ingatlan.
  • Két gyermek esetén legalább 80 négyzetméter lehet az ingatlan.
  • Három vagy több gyermek esetén legalább 90 négyzetméter lehet az ingatlan.

 

Bővítés esetén a munkálatok befejezését követően kell megfelelni az alapterületre vonatkozó előírásoknak.

A vételárra, építési költségre vonatkozóan is vannak előírások. Első közös ingatlan vásárlása, építése esetén a vételár, építési költség nem haladhatja meg a 80 millió forintot. Nem első közös ingatlan esetén ez a korlát 150 millió forintra emelkedik. Nem első közös lakás esetén a korlát magasabb, ugyanakkor további feltétel, hogy a meglévő – vagy korábban eladott, elajándékozott, lebontott – lakás értékénél drágábbat kell vennie, építenie az igénylőnek. (Ha nem teljes egészében az igénylők tulajdonában volt a korábbi ingatlan, akkor a tulajdoni hányadukra eső értéket kell meghaladnia az új ingatlan értékének.)

Vásárlás esetén a vételár legfeljebb 20%-kal térhet el a bank értékbecslője által meghatározott forgalmi értéktől. Vagyis alulárazott, vagy túlárazott ingatlant nem lehet a támogatott hitel segítségével megvásárolni.

Vásárlás esetén a vételárnak legfeljebb a 10%-át lehet készpénzben átadni. Vagyis alapesetben az önerő jelentős részét is átutalással kell megfizetni.

Közeli hozzátartozótól nem vásárolhatunk ingatlant a támogatás segítségével. Építés esetén pedig az igénylő és közeli hozzátartozó nem lehet a kivitelező, illetve az ő tulajdonukban álló cég sem.

Kizárólag az igénylők – vagyis a házaspár – szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban.

Utólagosan teljesítendő feltételek

Nem csak az igénylésekhez kapcsolódóan kell teljesítenie elvárásokat az igénylőknek. Az adósoknak utólag is számos elvárásnak meg kell felelniük:

  • Az ingatlant nem lehet értékesíteni.
  • A lakást nem lehet elbontani.
  • Az épületet rendeltetésének megfelelően kell használni. (Például nem létesíthető benne egy bolt, vagy iroda. Ettől függetlenül az igénylő vállalkozásának lehet székhelye az adott ingatlan.)
  • Az ingatlanban kell életvitelszerűen laknia az igénylőknek és gyermekeiknek.
  • Nem lehet más személy használatába engedni az ingatlant. (A igénylők közeli hozzátartozója használhatja az ingatlant, illetve lakóhelye, vagy tartózkodási helye is lehet a kérdéses lakás.)

Mi történik, ha megsértik az utólagos előírásokat, vagy nem születik meg a vállalt baba?

Ha valamely utólagos feltételt a házaspár megsérti, akkor a kedvezményes kamat a jövőre vonatkozóan megszűnik, illetve az addig kapott kamattámogatást büntetőkamattal növelten vissza kell fizetni. A büntetőkamat a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének felel meg, ez jelenleg 11,5%-os kamatot jelentene.

Az ingatlan eladása esetén van lehetőség arra, hogy a terhet egy másik új ingatlanra átvigyék. (Életszerű az, hogy a házaspár lecseréli meglévő ingatlanját 10 éven belül.) Ebben az esetben a kormányhivatal engedélyével az addig kapott kamattámogatás megtartható és a tartozáselengedést sem kell rendezni. Sőt a támogatott hitel is megtartható, ugyanakkor a további kamatkedvezmény jó eséllyel elveszik.

Oszd meg a bejegyzést:

További kapcsolódó cikkek

OtthonStart OEP (TB) igazolás igénylés

Hogyan igényeld a TB jogviszony igazolást az Otthon Start FIX 3%-os lakáshitelhez? Ha igénybe szeretnéd venni az Otthon Start keretében elérhető FIX 3%-os lakáshitelt,

Otthonteremtési és otthonfelújítási támogatások 2025

2025-ben is a falusi CSOK lesz az egyetlen vissza nem térítendő otthonteremtési támogatás, ami ráadásul akár meglévő gyerekekre is igényelhető, ebben az esetben pedig

OEP igazolás babaváró hitelhez, Ügyfélkapun keresztül

Babaváró hitel igényléséhez elengedhetetlen, hogy a házaspár legalább egyik tagja rendelkezzen az OEP által kiadott megfelelő tartalmú és törvényi hivatkozású igazolással. Ennek hiányában a

Kérdésed van?

Egy hívás vagy egy üzenet, és díjmentesen átbeszéljük, mi a legjobb megoldás Neked.